Injektor kihúzás renault trafic
Injektor kihúzás renault trafic típusból.
Ismét egy márka szervíz keresett meg minket, renault trafic 2.0 dci típusba beletörték az injektort. Így injektor kiszedés szolgáltatásunkat szeretnék igénybe venni.
Utaztunk érte 280 km-t, de megvártak minket, és megérte nekik. Illetve a tulajdonosnak mert nem kellet emiatt most motort cserélniük.

Felhívott a márka szervíz mielőtt elkezdték, mondták van gyári injektor kiszedő célszerszámuk. Mivel nem ma kezdtük, nagyon jól ismerem a “szerszámot”. Felhívtam a figyelmüket arra, hogy mit ne csináljanak, inkább álljanak meg, ne barmoljanak.
Erre 30 perc múlva hívnak, hogy eltört az injektor feje, és injektor kiszedés szolgáltatásunkat szeretnék igénybe venni akkor. Persze rögtön kiderült, hogy nem hallgattak rám, és nem úgy csinálták a kiszedést ahogyan azt mondtam, hanem átmentek “barmolóba”….

Ez egy másik eset a fenti példa. Forog az interneten valahol levegős/pneumatikus “kiszedő”. Az ötlet jó, csak nem működik a komolyan berohadt porlasztóknál. Sok sok sok száz olyan helyen voltam már, ahol ez a pneumatikus kiszedő csődöt mondott, és az injektor kihúzás szolgáltatásunkat igénybe vették.
Amikor nincsen belegyógyulva komolyan a porlasztó akkor a levegős injektor kiszedő célszerszám kiszedi. De igazából, hogy őszinték legyünk, azt kézi hokival is kiszedte volna. Egyedül ami ér valamit az a hidraulikus injektor kihúzó célszerszám. Mi kizárólag csak ilyennel dolgozunk.

A fenti képen látható esetnél injektor kihúzás folyamán csak hidraulikus célszerszámokat használtunk. Így sok esetben nem tépődik le a porlasztó feje, úgy mint a levegősnél. És persze 1 perc alatt megindítjuk a porlasztót, a levegős porlasztó kiszedő meg akár ÓRÁKIG csattogtatja. Persze mindezt értékelhető eredmény nélkül.

Az injektor kiszedés folyamán általában kettészakadnak a porlasztók. Legalább is opel vivaro,renault trafic, nissan primatar modellekre ez a jellemző. Láthatják a fenti képen a brutális rozsda mennyiséget ami a porlasztókon van. A hidraulikus porlasztó kiszedő célszerszámunknak nem volt akadály. Kiszedtük vele a legkisebb darabokat is.